
A város szívében található Magyarország egyik jellegzetes klasszicista építménye, amely Móricz Zsigmond szerint: “két tömör tornyával, mint hortobágyi bika, szembenéz az idővel”.
Az író szavaiból kihallható dacosság tökéletesen egybecseng az épület történetével, mivel két alkalommal is – 1564-ben, majd 1802-ben – leégett. Harangját 1636-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől kapta, aki ágyúk ércanyagából két 60 mázsás harangot öntetett, majd az egyiket Debrecennek ajándékozta. Hangját 1802-ben veszítette el, miután hozzá nem értő kezek locsolása nyomán megrepedt.
A tervezés feladatával Péchy Mihály mérnökkari őrnagyot bízták meg, de mivel elképzelései meghaladták a lehetőségeket, Thaler József kamarai építész kezébe került a feladat, aki a régi alapok felhasználásában látott fantáziát. Az első istentiszteletre 1819-ben került sor.
A Nagytemplom aktuális programjairól az alábbi oldalakon tájékozódhat:
https://www.nagytemplom.hu/
https://www.facebook.com/nagytemplom.debrecen