Debrecen egyik legjellegzetesebb építészeti emléke a klasszicista stílusban épült Városháza, melynek történetéért egészen 1531-ig kell visszamenni az időben, amikor is korábbi formájában a város vezetőségének szolgált otthonául. Évszázadokon át változtatgatták és alakítgatták, mígnem 1802-ben végre méltó kezekbe került: Péchy Mihály elkészítette első terveit, ám a megvalósításhoz végül nem gyűlt össze elegendő pénz.

Hasonló sorsra jutott Povolny Ferenc is, akinek terveit Ságody József kamarai mérnök álmodta tovább és amit végül el is fogadtak. Az impozáns timpanonos, árkádos épület kulcsait 1843-ban vette át a város.

Az épület a legfontosabb közügyek mellett Kossuth Lajosnak és családjának is otthont adott 1849-ben, de a Honvédelmi Bizottmány hivatala is ebben az épületben volt. Történelmi érdekessége, hogy annak idején a “titkos levéltárban” őrizték a magyar Szent Koronát.